1124 Budapest, Fürj utca 27.
A fogimplantátum egy mesterséges foggyökér, amelyet egy titánból készült speciális csavarral ültetünk be a csontállományba, ezzel pótolva a hiányzó fog gyökerét.
Kijelenthetjük, hogy a fogimplantátum gyakorlatilag a fogpótlások királya: nemcsak elképesztően tartós, esztétikus és teljesen természetes hatású, de elkészítéséhez nem szükséges lecsiszolni a saját fogakat, hanem azoktól teljesen függetlenül képes egy vagy akár több fog pótlására is! A fogimplantátum akkor is megfelelő választás lehet, amikor hagyományos esetben csak kivehető fogsor készítésére lenne lehetőség.
A csontba beültett, megfelelően karbantartott implantátum egész életünk során kitarthat.
Az implantátumokra készített fogpótlások, a hagyományos fogpótlásokhoz hasonlóan évtizedekig megtartják eredeti állapotukat, és egy esetleges sérülés esetén is könnyedén javíthatók, de esztétikai okokból időnként érdemes cserélni őket.
Általánosságban véve, a fogsor állapotától függően a kivehető fogpótlások cseréjét 5-10 évente javasoljuk, míg fix, rögzített társaik akár 10 éven túl is kitarthatnak. A fogimplantátumok cseréje teljesen fájdalommentes, hiszen a régi fogpótlás könnyen eltávolítható, még érzéstelenítés sem szükséges a folyamat elvégzéséhez.
Míg hagyományos fogpótlás gyakorlatilag bármilyen egészségügyi állapot fennállása esetén készíthető, addig az implantátumokkal kapcsolatban már más a helyzet. Az implantáció sikerességét bizonyos betegségek vagy rossz szokások nagymértékben veszélyeztethetik, amelyek miatt az implantátum nehezebben rögzül a csontban.
Veszélyeztető tényezők, amelyek bármelyikének fennállása esetén nem javasolt a fogimplantátum:
Az implantáció beültetését tehát minden esetben megelőzi a páciens alapos egészségügyi felmérése, mely során átbeszéljük az esetleges kockázatokat.
Az implantációs fogpótlások alapja a csontban rögzülő titán csavar, mely az eltávolított fog gyökerét helyettesíti: tulajdonképpen magát a csavart hívják implantátumnak.
A csontban elhelyezkedő csavarba rögzül az implantátum felépítmény, vagy implantátum fej, mely az előkészített, lecsiszolt fog koronai részét helyettesíti.
Az implantátum fejre kerül rá maga a fogpótlás, mely lehet egy korona, híd, vagy az implantátumhoz patentszerűen csatlakoztatható kivehető, de stabil műfogsor.
Az implantátum minden esetben titániumból készül, amelynek előnye, hogy teljesen biokompatibilis és nem okoz allergiát sem. Léteznek ugyan cirkóniumból készült implantátumok is, azonban ezeket rendelőnkben törékenységük miatt nem alkalmazzuk.
Az implantátumra kerülő fogpótlás a hagyományos társukhoz hasonlóan, korona vagy híd esetén lehet fémkerámia vagy fémmentes, esztétikus cirkónium rögzített fogpótlás, míg az implantátumon rögzülő kivehető fogpótlások a hagyományos műfogsorral megegyezően műanyagból készülnek, a legtöbb esetben fém erősítéssel.
Az implantációs fogpótlás első lépése a titán csavar behelyezése a csontba. Aggodalomra semmi ok, ez a folyamat természetesen érzéstelenítéssel történik, így fájdalommentes: pácienseink jellemzően csak minimális kellemetlenségről számolnak be.
Fontos tudni, hogy bizonyos esetekben (nagyon régen történt a fogeltávolítás, esetleg gyulladt volt az eltávolított fog stb.) nincs már elegendő csontmennyiség az implantátum behelyezéséhez, ezért csontpótlásra van szükség.
A hosszútávú sikeresség nagy részben a megfelelő mennyiségű és minőségű implantátum körüli csonttól és ínytől függ, így kulcsfontosságú lépés az implantátum behelyezését megelőző esetleges csontpótlás. Ennek szükségességét az implantáció előtt készülő háromdimenziós CT alapján ítéljük meg.
Ezt követően az implantátum gyógyulása következik, mely során a csont körbenövi azt, teljesen megszilárdul.
A gyógyulási idő után következik a felszabadítás, mikor egy gyógyulási csavart helyezünk bele az implantátumba, mely biztosítja az implantátum körüli íny gyógyulását.
Az utolsó lépés pedig az implantációs fogpótlás elkészítése, melynek lépései megegyeznek a hagyományos fogpótláséval.
Ezekhez a lépésekhez már nem szükséges érzéstelenítés, teljesen fájdalommentes beavatkozás mind a lenyomatvétel, mind a próba alkalom, és a fogpótlás átadása is.
Az egyik esetben a hagyományos rögzített fogpótláshoz hasonlóan a lecsiszolt fognak megfelelő implantátum fejen ragasztócementtel rögzítjük a koronát vagy hidat. Ennek hátránya, hogy a korona nem javítható, nehéz eltávolítani, és a ragasztó irritálhatja az implantátum körüli ínyt.
Csavaros rögzítés esetén egy a fogpótláson átmenő csavar segítségével rögzítjük a fogpótlást a csontban levő implantátumba.
Ennek előnye, hogy nincs irritációt okozó cement, nagyon könnyen eltávolítható, tisztítható, javítható a fogpótlás.
Ma már szinte kizárólag csavaros rögzítést alkalmazunk. Egyetlen, könnyen kiküszöbölhető hátránya, hogy az átmenő csavar nyílása látható kívülről, azonban ezt fogszínű tömőanyaggal befedve teljesen el tudjuk tüntetni.
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy mint olyan sok másik esetben, így a fogimplantátumokkal kapcsolatban sem szabad siettetni a biológiát! Minden hozzánk érkező páciensnek van ismerőse, rokona, akinek negatív tapasztalata volt az implantációval, nem fogadta be a szervezete, begyulladt, esetleg kiesett. Ez szinte minden esetben akkor fordul elő, mikor nem várták ki a megfelelő gyógyulási időt, vagy nem megfelelő mennyiségű csontba helyezték be az implantátumot.
A fogimplantátumok elkészítési ideje ennek megfelelően számos dologtól függhet és páciensenként változik. Elkészítésüket alapvetően két nagyobb szakaszra bonthatjuk, amelyeknek állomásait az alábbiakban részletezzük.
Friss foghúzás után általában 2-3 hónap gyógyulási időt hagyunk a csontnak, hogy alkalmassá váljon az implantátum befogadására.
Ma már egyre elterjedtebb az azonnali implantáció, mely során az implantátum behelyezése a foghúzással egyszerre történik. Erre is van lehetőség, de kizárólag akkor kivitelezhető, ha megfelelő mennyiségű csont található az eltávolítandó fog körül, és a csont gyulladásmentes. Ezek hiányában megtörténhet a csont felszívódása, és az implantátum elvesztése is.
Az implantátum behelyezését követően általában 3 hónap gyógyulási idővel kell számolni. Ezt befolyásolhatja, ha csontpótlásra is szükség van, így egy nagyobb beavatkozás esetén a gyógyulási idő akár 6-9 hónap is lehet.
Amennyiben a feltételek megfelelőek, és az implantátum a behelyezéskor is már erősen rögzül a csontban, lehetőség nyílik az azonnali ideiglenes fogpótlás készítésére is, így az implantátum gyógyulási ideje alatt is helyettesíti a fogakat a műanyag pótlás. Azonban ez sem minden esetben kivitelezhető, az implantátum behelyezése során derül ki, hogy alkalmas-e erre a frissen behelyezett implantátum, vagy sem.
Az implantátum csontosodása után a gyógyulási csavarral 1-3 hét gyógyulásra van szüksége az ínynek, hogy az elkészülő fogpótlás körül megfelelő zárást biztosítson a kórokozók ellen.
Ezt követően történik a lenyomatvétel az implantátumokról. Egy korona már egy hét alatt elkészül, és a fogpótlás elkészítéséhez is csak 2 alkalom szükséges, de egy bonyolultabb, nagyobb kiterjedésű implantációs híd, vagy implantátumokon rögzülő fogsor a próbával együtt 3-4 alkalom alatt készül el, melyhez 2-4 hét szükséges.
Az implantációt követően a végleges fogpótlás általában 3 hónappal készül el, míg nagyobb csontpótlás esetén ez akár 10 hónapot is igénybe vehet. Ez természetesen igen hosszú idő, így minden esetben ideiglenes fogpótlás készítését szoktuk javasolni, melyről többet is megtudhatsz az átmeneti fogpótlásokról szóló blogcikkünkből!
Az implantátumok ápolásának különös figyelmet kell szentelnünk.
Mivel nem saját fogakról van szó, így velük szemben a szervezet érzéketlenebb, az elváltozások későn okoznak panaszokat, és a páciens sem veszi észre idejekorán a problémát. Éppen ezért a hagyományos fogpótlásokhoz képest még fontosabb a rendszeres kontrollvizsgálat, és fogkőeltávolítás.
A fogpótlás átadásakor természetesen minden esetben tájékoztatjuk a pácienst a tisztítás fontosságáról, fogselyem, fogköztisztító használatának módjáról, hiszen az implantátum körüli íny és csont is begyulladhat, éppúgy, mint saját fogunk esetében.
Az implantációs fogpótlások előnye, hogy csavaros rögzítésük miatt könnyen eltávolíthatók tisztítás, javítás céljából is a fogorvosi rendelőben, így rendkívül tartósak lehetnek.
Dr. Dalos Magdolna egyéni vállalkozó – minden jog fenntartva © 2022 – készítette a full funnel marketing kft.
Semmi gond! Nem vagy egyedül, de mi segítünk neked!
Gyere el hozzánk és megajándékozunk egy konzultációval és szájvizsgálattal egybekötött írásos kezelési tervvel, melynek értéke 10.000 Ft.
Ehhez nem kell más tenned, mint megadni e-mail címedet és 1 hónapon belül eljönni hozzánk konzultációra!
Iratkozz fel e-mail listánkra és
10%-os ajándék kupont adunk első fogászati kezelésedhez.